Az első világháborúban a törökök elhurcolták a kurd férfiakat is katonának. Kurdisztánban a nyomor és az elmaradottság óriási méreteket öltött.
A XX. században a kis nemzetek, nemzetiségiek érdekei teljes mértékben alárendelődtek a nagyhatalmak kívánalmainak. Az antant államok különböző titkos szerződésekkel biztosítani akarták a legzsírosabb falatokat maguknak a háború végére. Ez utóbbit szolgálta a Sykes-Picot egyezmény is, mely az angoloknak India megközelítése szempontjából alapvető fontosságú Mezopotámia, Szíria, Libanon, Kurdisztán és a fekete-tengeri partvidék felosztásáról kívánt intézkedni. e szerint Mezopotámiát / Moszul nélkül / Arábia nagy részét, Haifa és Akkó kikötőket Nagybritannia, más fontos területeket / Szíriát, Kurdisztánt, Kis-Örményországot,Moszult, Trapezuntot stb. Oroszország kapta volna a háború után.
A sevres-i békében, majd még inkább a lousanne-i szerződés keretében lényegesen módosult a helyzet. Az első világháború egyik nagy kárvallottja, Törökország, tökéletes vereséget szenvedett. Ez az alkalom ösztökélte a kurdokat arra, hogy a győztes hatalmakhoz forduljanak függetlenségük megszerzése céljából. A volt török birodalom nem törökök lakta területeit a San-Remo-i konferencia, illetve a sevres-i békeszerződés felosztotta a győztesek között. A nagyhatalmak Sevresben is támogatták az önálló örmény és kurd állam létrehozására irányuló törekvéseket.
A San-Remo-i konferencia 1920. áprilisában az antant hatalmak legfelső tanácsának konferenciája volt. Határozatai jóváhagyták Nagy-Britannia mandátumát Palesztínára és Irakra, Franciaországét Szíriára. Nagy-Britannia megkapta még Moszult, de az olaj kitermelésének 25%-át Franciaország számára biztosították. Kidolgozták a konferencián a Törökországgal kötendő békeszerződés alapvonalait, melyeket a sevresi békeszerződésben 1920. augusztusában rögzítettek. A volt török területekre ideiglenes megbízást / mandátumot / adtak. Az előzetes titkos megállapodásoknak megfelelően Szíriát és Libanont Franciaország, Palesztínát, Transzjordániát és Mezopotámiát Nagy-Britannia kapta. Kurdisztánnak önkormányzatot ígértek / három cikkelyben is /, azzal, hogy egy év múlva népszavazás döntsön a függetlenségről. A Kemal Atatürk vezette ankarai kormány, mely időközben Törökország új ura lett, a békeszerződést nem ratifikálta, és a megnyert török-görög háború, valamint a szovjet- török barátsági szerződéssel a háta mögött / 1921. március / a lousanne-i szerződésben / 1923. július / elérte, hogy hatálytalanítsák az 1920-as sevres-i szerződést, és annál lényegesen kedvezőbb helyzetbe jutott Törökország.
A lousanne-i szerződésben már nem esett szó a független Kurdisztánról, de szóvá tette, hogy a kurdok nemzeti jogait tiszteletben kell tartani.
A lousanne-i szerződés úgy tűnik, véglegesen szétszabdalta Kurdisztánt, elindított, egy több évtizedes - és máig sem nyugvó - mozgalmat a kurd autonomiéért.
Akkor még senki sem tudta, de ma már egyértelműen világos, hogy a huszadik század egyetlen, és immár soha vissza nem térő történelmi lehetősége veszett el a kurdok számára a nagyhatalmak területszerző éhségének oltárán. A területi, vallási, gazdasági, politikai egység hiányánál csak a szegénység, a tanulatlanság és a külső / nagyhatalmak / valamint a belső /saját agáik elnyomása / volt nagyobb.
